A hároméves

Kicsi fiam egy tünemény! Sok bosszúság ellenére...Azt hiszed, te nem ilyen voltál?- kérdezi az apja. 

- Szerintem nem. Apu, ilyen voltam? - kérdezem apámtól.

- Nem emlékszem...

Én sem emlékszem olyasmire, hogy nem akartam volna enni. Fő bosszúságom, hogy nem akar enni. Egyedül egyáltalán nem. Elé teszem az ételt, és képes játszani vele. Egy darab kenyeret tol az asztalon és nínózik hozzá, mondván, jön a tűzoltó autó. De ha a szájába teszem, akkor is képes annyira elbambulni, játszani, hogy elfelejti ledarálni az ételt. Így az evések folytonos noszogatások: Peti, egyél, Peti daráld, Peti nyeld le. 

A másik véglet, a WC probléma. Képes napokig visszatartani szükségletét, hiába a fenyegetés, hogy akkor doktor néni ad beöntést. Vagy hiába a szép szó, könyörgés és a napi kétszeri tanmese:

"Volt egyszer egy kisfiú. Ez a fiú igen okos volt, csak volt neki egy kis .... (itt Peti folytatja: stikkje). 

Kitalálta azt a butaságot, hogy nem kakil. Egy nap anyukája, mikor látta, hogy már nagyon szenved a fiú, mert visszatartja a kakit, rávágott a fenekére, amitől piros lett a fenék, de a kisfiú nyomban kakilt és megígérte, legközelebb nem tartogatja napokig. De megint tartogatta. Anyukája nem csapott rá a fenekére, mert megígérte a kisfiúnak, hogy többször nem csinál ilyet. Ezért elvitte a doktor nénihez, aki adott neki beöntést. De akkor a fiú úgy ordított, mint ...(Peti folytatja: albán szamár) és úgy fosott, mint.... (Peti folytatja: murányi kutya). Kisfiú megint megígérte, hogy nem fogja többször visszatartani a kakit. De megint nem tartotta be a szavát. Napokig visszatartotta, ezért el kellett vinni a kórházba, ahol doktor néni felvágta a pociját. De az annyira fájt a fiúnak, hogy megígérte, többször ilyet nem fog csinálni, minden nap elmegy kakilni. Úgy is lett, és a fiú elmehetett az oviba, játszhatott a gyerekekkel....(Peti befejezi: és a Hangával)."

Öltözés, ami még kiidegel. Most, hogy a második kis pocaklakó szépen kigömbölyítette a hasam, bizony elég nehéz öltöztetni az oviban (is). A derekam is fáj, nehéz hajolni mindenképpen. Miközben próbálom feladni rá a nadrágot, nézeget mindenfele, és minden érdekli, csak az nem, ami kellene. Egyáltalán nem közreműködő, és a hajam tépem, mikor megkérdi, hogy a szembeszomszéd ovis kislány anyukája lány-e? :)

Természetesen esze ágában nincs saját maga vetkőzni, öltözni, még a cipőjét sem akarja felhúzni, mert "a buta cipő nem akarja, látod?"

Szóval, nem egyszerű egy fiú háromévessel. De este, mikor széttárja a karját és azt kérdi: ki jön az én házamba, és megölel, mindent elfelejtek, ami bosszant és a könnyeimmel küszködöm, úgy meghatódom. 

Volt alvási probléma is, ez megoldódott:

Esténként már egyedül alszik, nem kell, hogy ott legyünk vele, míg álomba szenderül. Ezt úgy sikerült elérnem, hogy a Mikulás lett a mumus, hiszen hamarosan jönni fog, már a kert végéből figyel, hogy jó gyerek vagy-e? Így ott tudtam hagyni, egyedül aludt el. Majd mikor már a Mikulás meghozta a kitisztított csizmába a csomagot, a virgácsot is és mellé egy levelet, azt kellett mondanom, hogy ugye nem akarod, hogy a Mikulás visszavigye a csomagot? Ugyanígy jártam el Jézuskával is, mostanra már nem mumus egyik sem, de a következő a nyuszi lenne, bár igencsak odébb van, mire még jönni fog. Esti tejci után elmondja az összes mondókát, énekel, végig kell hallgatni, majd utána kienged a szobából. Pár perc múlva visszahív és azért megerősítést kér abban a nagy kérdésben, hogy ugye:

- a madarak/rókák/lovak stb. nem tudnak beszélni?

- miről álmodjak?