A hároméves

Kicsi fiam egy tünemény! Sok bosszúság ellenére...Azt hiszed, te nem ilyen voltál?- kérdezi az apja. 

- Szerintem nem. Apu, ilyen voltam? - kérdezem apámtól.

- Nem emlékszem...

Én sem emlékszem olyasmire, hogy nem akartam volna enni. Fő bosszúságom, hogy nem akar enni. Egyedül egyáltalán nem. Elé teszem az ételt, és képes játszani vele. Egy darab kenyeret tol az asztalon és nínózik hozzá, mondván, jön a tűzoltó autó. De ha a szájába teszem, akkor is képes annyira elbambulni, játszani, hogy elfelejti ledarálni az ételt. Így az evések folytonos noszogatások: Peti, egyél, Peti daráld, Peti nyeld le. 

A másik véglet, a WC probléma. Képes napokig visszatartani szükségletét, hiába a fenyegetés, hogy akkor doktor néni ad beöntést. Vagy hiába a szép szó, könyörgés és a napi kétszeri tanmese:

"Volt egyszer egy kisfiú. Ez a fiú igen okos volt, csak volt neki egy kis .... (itt Peti folytatja: stikkje). 

Kitalálta azt a butaságot, hogy nem kakil. Egy nap anyukája, mikor látta, hogy már nagyon szenved a fiú, mert visszatartja a kakit, rávágott a fenekére, amitől piros lett a fenék, de a kisfiú nyomban kakilt és megígérte, legközelebb nem tartogatja napokig. De megint tartogatta. Anyukája nem csapott rá a fenekére, mert megígérte a kisfiúnak, hogy többször nem csinál ilyet. Ezért elvitte a doktor nénihez, aki adott neki beöntést. De akkor a fiú úgy ordított, mint ...(Peti folytatja: albán szamár) és úgy fosott, mint.... (Peti folytatja: murányi kutya). Kisfiú megint megígérte, hogy nem fogja többször visszatartani a kakit. De megint nem tartotta be a szavát. Napokig visszatartotta, ezért el kellett vinni a kórházba, ahol doktor néni felvágta a pociját. De az annyira fájt a fiúnak, hogy megígérte, többször ilyet nem fog csinálni, minden nap elmegy kakilni. Úgy is lett, és a fiú elmehetett az oviba, játszhatott a gyerekekkel....(Peti befejezi: és a Hangával)."

Öltözés, ami még kiidegel. Most, hogy a második kis pocaklakó szépen kigömbölyítette a hasam, bizony elég nehéz öltöztetni az oviban (is). A derekam is fáj, nehéz hajolni mindenképpen. Miközben próbálom feladni rá a nadrágot, nézeget mindenfele, és minden érdekli, csak az nem, ami kellene. Egyáltalán nem közreműködő, és a hajam tépem, mikor megkérdi, hogy a szembeszomszéd ovis kislány anyukája lány-e? :)

Természetesen esze ágában nincs saját maga vetkőzni, öltözni, még a cipőjét sem akarja felhúzni, mert "a buta cipő nem akarja, látod?"

Szóval, nem egyszerű egy fiú háromévessel. De este, mikor széttárja a karját és azt kérdi: ki jön az én házamba, és megölel, mindent elfelejtek, ami bosszant és a könnyeimmel küszködöm, úgy meghatódom. 

Volt alvási probléma is, ez megoldódott:

Esténként már egyedül alszik, nem kell, hogy ott legyünk vele, míg álomba szenderül. Ezt úgy sikerült elérnem, hogy a Mikulás lett a mumus, hiszen hamarosan jönni fog, már a kert végéből figyel, hogy jó gyerek vagy-e? Így ott tudtam hagyni, egyedül aludt el. Majd mikor már a Mikulás meghozta a kitisztított csizmába a csomagot, a virgácsot is és mellé egy levelet, azt kellett mondanom, hogy ugye nem akarod, hogy a Mikulás visszavigye a csomagot? Ugyanígy jártam el Jézuskával is, mostanra már nem mumus egyik sem, de a következő a nyuszi lenne, bár igencsak odébb van, mire még jönni fog. Esti tejci után elmondja az összes mondókát, énekel, végig kell hallgatni, majd utána kienged a szobából. Pár perc múlva visszahív és azért megerősítést kér abban a nagy kérdésben, hogy ugye:

- a madarak/rókák/lovak stb. nem tudnak beszélni?

- miről álmodjak? 

Lány vagy fiú?

Fiú. Bennem folyamatosan ez az érzés van. Férjemben is. Lehet, hogy azért, mert az első fiú, és nem tudunk mást elképzelni. Még lány nevet sem tudtunk választani, nem jutottunk dűlőre. Fiú: Ádám. Bár a férjem csak ideiglenes, kompromisszumos névként kezeli. Nála felmerült az Attila és az István, melyeket gyorsan leszavaztam és leszavaztattam a családdal. Jó lenne lánynevet találni, mert esély van rá.  Nekem tetszik: Júlia. Neki nem. Javasolta Biankát és Noémit amit szintén leszavaztunk. Anyósom talált egy jó nevet. Idézőjelben. Fanni. Ezt mindenki leszavazta. Mivel Peti előtt már volt egy lányneves keresős kör, ott a Zita, a Zsófia a férjem által ki lett lőve. Akkor. Petinél egyértelmű volt, hogy Peti lesz, nem lány. Azért a Boglárkát jelöltem meg szülésnél, mikor lánynevet kellett mondani. Ez akkor a férjemnek is elfogadható választás volt. Most már nem az, egyikünknek sem. Felhoztam újra a Zita, Zsófia neveket, mire azt mondja a férj, hogy neki is tetszik. No tessék, mennyit változik a vélemény három év alatt. De neki úgy, hogy Zsófia nem igazán tetszik, Zsófi igen. Legyen inkább Zita... Hát így jutottunk el Zitáig. Utánanéztem a névnek, utolsó magyar királynőnket is így hívták, ráadásul uralkodása utolsó napjának dátuma megegyezik az én születésnapom dátumával. Na, nem az év... :)
Hát legyen Zita. Mindenkinek elfogadható név, nagypapának, nagymamának, nagynéniknek, bácsinak.

2017.01.04. Délelőtt 10-11 között voltam ultrahangon. Vakegér dokibácsi volt, aki Petinél is, és ott nem sikerült a nemét megállapítani, míg az assszisztens a kinti monitoron mutatta, hogy ott a fügyije...
Mindent rendben talált, gyermek szépen fejlődik, nincs rendellenesség sehol - ez a lényeg. Hát azt látjuk-e, hogy mi van a lába között?

Megnézzük? Mert ezt külön kell mondani...

Hasnyomkodás, köhögjön, erősebben, nem, most nem akarja, alszik. Talán majd innen. Na, itt. Lát itt valamit?
- Nem. - Doki bácsi odarajzol egy kis kukit a monitorra az egérrel....Erre felkiáltok: akkor fiú? Erre leradírozza a kukit és újra kérdi:
- Na, most mit lát?
- Semmit.
- Hát akkor most mi lesz, lány, vagy fiú?
- Mivel az előbb a hasát néztem a fejének, nem vagyok benne biztos, hogy én nem látok csak kukit, vagy halványan ott van, és körbe lett rajzolva....
Erre a férj: Hát ha látod a kukit, akkor fiú. Látsz kukit?
-Nem. Akkor LÁNY????

Doki azt mondta: megértem, ha csalódott, a fiú a gyerek....
Leszögeztem gyorsan, nem vagyok csalódott, egy fiú már van, ez így jó,  így kerek.
Mostantól nem bízok teljes mértékben a megérzéseimben. Azokban, amelyek 16 évvel ezelőtt a mostani férjemmel való első találkozáskor azt súgták, ő lesz a férjed.... :) Mindegy, örülök, hogy lesz egy Zitánk. :)

Petinek hazafele az oviból elújságoltam, hogy képzeld, a doki bácsi azt mondta, hogy lány lesz a tesó. Erre teljesen kiakadt: "Ez nem ér, ez csalás, én nem akarok lányt, csak fiú tesót." Itthon az apja kinyitotta a naptárt, hogy akkor keressünk a tesónak egy nevet, te választasz. És mivel az áprilisi hónapban csak a Zita volt neki ismerős, rávágta, hogy Zita legyen. Így most úgy tudja, ő választotta a nevét... :)

Mérlegelés

A 12. héten, november 14-én túrabakancsban és jól felöltözve (hó volt) a védőnő 68 kilónak mért. Itthon levettem az összes ruhám és 66 voltam. Tehát a beültetéstől 5 kilót szedtem fel. Pedig még semmit sem szabadott volna. November 10-től már nem vagyok gm diétán, de ez nem azt jelenti , hogy liszteset eszek lisztessel. Karácsonykor sem volt nagy zaba, mivel nagyon náthás voltam, fájt a fejem, még étvágyam sem volt, nemhogy beigli evés zserbóval. Néhány lecsúszott, de tényleg nem sok.

Január 9-én újra mérlegelés védőnőnél. Ugyanabba a szerkóba öltöztem és majdnem frászt kaptam, mikor mondta a védőnő, hogy 74 kilót mutat a mérleg. Nem értem, hova híztam? Mindenhova arányosan? A ruhák ugyanúgy rámjönnek, jó a hasam nőtt, persze, biztos a fenekem is, de aki hátulról lát, még mindig nem mondja meg, hogy terhes vagyok. Lehet, hogy az Estrofem miatt sok vizet tartalékol a szervezetem? És azt hol? Nem vizesedik akkor az ember? Itthon megmértem magam, ruha nélkül és 72 kg-t mutat a mérleg, de hiába szépítem, 8 hét alatt nemhogy lement volna kettő, de feljött 6. És csak félidőben vagyok.

Védőnéni is húzza a száját, reggelire csak egy zsemlét egyek meg vacsorára is, ebédet rendesen, meg uzsira, tízoraira egy egy gyümölcsöt, joghurtot. Továbbra is csak háromszor eszek, mivel reggel 9 előtt nem jutok el a konyhába, viszem Petit oviba, esetleg boltba megyek, vagy rendet csinálok. Este meg nem eszek már 10kor, pedig sokszor érzem, tudnék enni, de azért sem. Egy szelet kenyérnél többet nem eszek sem reggelire, sem vacsorára, ezt megfogadom. Szeretnék többet mozogni, de míg Peti alszik, nem mehetek el itthonról, este meg négykor már sötét van, a fene akar a faluban sötétben mászkálni, főleg most, hogy -15 fok van. Így arra jutottam, ha van időm, felpattanok a szobabicajra és tekerek fél órát, hogy legalább ennyit tudjak mozogni. Ha ez így folytatódik, közel 90 kiló leszek terhesség végére, én, aki mindig tök vékony volt és zavarta két kiló felesleg is.

2016

Nagyon régen írtam utoljára ide, ezért összefoglalom a 2016 év végén történteket. Tapolcáról elköszöntem, megköszöntem a segítséget, hogy gyermekem lehet újra. De mintha semmit sem mondtam volna, csak egy viszlátot. Terhesgondozásra a 11. héten küldtek el, addig Tapolcára jártam kéthetente.

Decemberben karácsonyi céges bulira voltam hivatalos, ahol ketten is Tapolcán próbálkoznak a teherbeeséssel. Az egyikük nagyon ellenséges volt, már mikor a folyosón látott, pedig a pocimat jól eldugtam. Még én éreztem magam rosszul, amiért nekem sikerült. Az asztalnál, evés közben szóba került, hogy vissza megyek e dolgozni a gyes után. Mivel nem volt alkalmam eddig bejelenteni (most már túl a 12. héten el merem mondani), mondtam, hogy hát szeretném bejelenteni, hogy nem, nem jövök vissza, mert májusban érkezik a második gyerekünk. A kedves kollega az asztal túloldaláról szikrázó szemekkel nézett rám, majd fröcsögve kérdezete, hogy azért tudod, hogy neked kurva szerencséd van?
Mondtam, hogy tudom, az elsővel is az volt, meg most is hatalmas szerencse ért.

Mellettem ülő valóban kedves kollega pedig jóslásba bocsátkozott: szerintem fiú lesz. Mire helyeseltem, hogy igen, nekem is ez a megérzésem. Mire rögtön a "kedves" kolléga az asztal túlvégéről ugyanabban az alpári stílusban (fröcsögve, remegve, szikrát szóró szemekkel): "miért, ha lány lesz, akkor otthagyod a kórházba, vagy mi?"

Megfagyott a levegő. Hirtelen nagyon ideges lettem, de 15 ember előtt nem kiabálhatok egy karácsonyi bulin, aminek a vidámságról és a szeretetről kellene szólnia. Így tök nyugodtan visszakérdeztem, hogy ezt meg miből szűrte le, én semmiféle utalást nem tettem arra, hogy nem örülnék egy lánynak. Szörnyű, hogy meg van keseredve egy nő többévi sikertelen próbálkozás után. Hálát adok Istennek, hogy nekem nem kellett évekig segítségért eljárni Tapolcára, vagy bárhova. Bár úgy érzem, én mindent megtettem a siker érdekében: kemény diéta mellett nem hagyatkoztam csupán az orvosokra, igen is utána néztem dolgoknak, mi az, ami a terméketlenség mögött állhat és kivizsgáltattam, hogy  nálam fennáll e a veszély. Pl. inzulinrezisztencia vagy pajzsmirigy nem megfelelő működése.

Szintén decemberben elmentem a nőgyógyászomhoz, aki paleo mániás. Természetesen ő nem étkezik a paleo elvei szerint, sőt, kólát nyakal előttem, mondván, ez amúgy belefér a paleoba. Kérdezte, hogy eddig mennyit szedtem fel? A beültetés napján 61 kiló voltam, aztán az Estrofem hatására nagyon gyorsan ugrottak fel a kilók, és már 65-nél azt mondtam, ezt nem nézem tovább, mert eddig egy dekát sem szabadott volna felszednem, és már 4nél tartok. Úgyhogy a válaszom az volt, hogy fogalmam sincs, talán 5-öt. Sok. Max. 8 kg-t szedhetek fel. Diétát javasolt, temészetesen paleot, így karácsony előtt két héttel fogyjak le két kilót és tartsam a diétát a terhesség végéig. NEM! Mosolyogtam, ráhagytam, de nem vagyok hajlandó paleózni. Eddig gluténmentesen voltam, így is jöttek rám a kilók, pedig alig ettem lisztes (gm lisztes) dolgokat.Nem fogok zabálni, de nem vagyok hajlandó rossz kajákat enni, főleg nem terhesen. Próbáltam már a paleót és nem nekem találták ki. Nem vagyok nagy húsevő, a zöldségektől meg még éhesebb leszek. Eszek, ahogy eddig, naponta háromszor és igyekszem sokat inni.